Skip to main content
Kategória

Egyéb

Te hogyan fogsz visszaemlékezni 2020-ra?

Közzétette: Egyéb

Azt gondolom, ez az év mindannyiunk életében jelentős változásokat hozott.

Nekem személy szerint a vírus megjelenése teljesen felborította az életemet, és bár azt gondoltam, hogy majd itthon a karantén időszakban a fugákat is fogkefével fogom egyesével kisikálni, be kellett ismernem, hogy nem ebben vagyok a legjobb…

Viszont rengeteg lehetőség adódott, hogy szakmailag fejlődjek… őrült tempóban dolgoztak az online képzéseken azok az intézetek, cégek, amelyekkel kapcsolatban állok. Úgyhogy bár a munka kevesebb volt, időm még sem lett több, mert a tudásomat csiszoltam.

És elkezdtem dolgozni egy mentorral a személyiségemen. Mivel több, mint tíz éve foglalkozom önfejlesztéssel, nem gondoltam, hogy túl sok meglepetés érhet… Hát ért… Ez az intenzív személyes munka olyan hullámvölgyeken-hegyeken vitt át, olyan felismerések jöttek, amiket álmomban sem gondoltam volna. Volt olyan hetem, amikor azt éreztem, hogy belepusztulok, annyira mélyre kerültem, már-már fel akartam adni az egészet. Utólag olyan érzés, mintha a régi énemből – és ezalatt olyan régi sérült működéseket, viselkedésmintákat értek, amik a sebeimből, traumáimból alakultak ki – kipucolódtak volna ezek a dolgok, mintha ezek meghaltak volna. Egyáltalán nem volt kellemes. Pocsék volt.

Én eléggé szomatizálom a testemben a velem történteket (fizikai tüneteket produkálok). Jött az is. Hasmenés, hányás. Míg végül alig volt erőm fizikailag is. Itt persze már erősen megkérdőjeleztem, hogy minek is csinálom ezt az egészet?! Tényleg azért kezdtem el, hogy teljesen kicsináljam magam?!

Aztán jött az átalakulás.

Amikor szeretettel magamhoz tudtam már ölelni a sérült részeimet, nem utasítottam el, és nem irányítottak már.

És elkezdett valahogy az igazi belső erőm működni. Máshogy kezdtem lenni a bőrömben.

Nehéz ezt megfogalmazni, egyszerűen máshogy keltem fel, máshogy kezdtem el figyelni az emberekre, más dolgokat is megláttam, megéreztem bennük, mint eddig.

Először a családomban tűnt fel. Valahogy szívesebben voltunk együtt, sokkal jobbakat beszélgettünk, és beszélgetünk azóta is. Valahogy valódibb lett, és teljesen más minőségben kapcsolódunk egymáshoz. Vagy legalábbis én hozzájuk, de ezzel mindannyiunknak könnyebb szerintem.

Utána a munkámban figyeltem meg változást. Hamarabb jönnek az eredmények, sokkal jobban érzik a páciensek, ami történik. Az új páciensekkel is sokkal hatékonyabban, hamarabb eljutunk olyan mélységekbe, ami eddig több időt vett igénybe.

Más, magasabb minőségben tudok részt venni a folyamatokban.

Elképesztően élvezem, ahogy tudlak támogatni benneteket a  fejlődésetekben, abban, hogy változzatok olyan irányba, amibe szeretnétek. És szándékosan nem írok konkrét irányt, hogy ilyennek, meg olyannak kell lenned.

Te ki akarsz lenni?!

Annyira csodálatosan színes ez a világ attól, hogy mindannyian egyediek vagyunk.

Mindannyiunknak megvan a saját története, ami egy izgalmas, teljesen egyedi kombináció. Ezért dolgozom én egyéni terápiával. Ez alatt azt értem, hogy én személyesen, egyedileg szeretek és tudok foglalkozni a páciensekkel. Így tudok rád hangolódni, és ezen keresztül támogatni téged abban, amiben te szeretnéd, vagy épp abban, amiben szükséged van rá. És a visszajelzésekből, amit kapok tőletek, elképesztően töltődöm és ettől egy pozitív spirálba kerülök.

Imádom egyszerűen ezeket az új energiákat, és még nincs vége a folyamatnak. Várom, hogy hová fog ez vezetni. Mondhatni teljesen másképp tekintek magamra, az életemre, és ennek részeként természetesen az emberi kapcsolataimra, és nem utolsó sorban a munkámra.

Szóval bármennyi kihívást is hozott ez a 2020-as év, és még ki tudja mi vár ránk, hozzuk ki belőle a legjobbat!

Bármennyire is ez az év nem a biztonságról, a megszokásról, a stabilitásról szól, használd ki, hogy megkeresd a saját új egyensúlyod!

Ha megszületik benned a szándék, már jó úton jársz, ha meghozod a döntést, biztosan megtalálod a te utad, a segítőid, hogy azzá válj, aki igazából szeretnél!

ÉS igen, a változás járhat fájdalommal, lemondással. De valljuk be a nem változás is azzal jár.

Csak azt már megszoktuk…

Használd ki ezt az időszakot arra, hogy felfedezd önmagad, és bátorítalak arra, hogy indulj el, vagy folytasd azt a kalandot, amitől te azzá válsz, aki lenni szeretnél, amitől úgy élhetsz, ahogy te szeretnél!

Te ezzel tudsz hozzájárulni a világhoz. Ha boldoggá teszed magad, az kihat a körülötted levőkre is, és így tudunk változást elérni. A belső munkánk a világunkat is formálja magunk körül.

És bármennyire is elcsépelt, a saját boldogságom, csak rajtam múlik.

A te boldogságod pedig rajtad! És nem kell mindig mindent egyedül megoldani – mert nem is lehet.

Mi segítők azért vagyunk, hogy az eszközeinken keresztül támogassunk abban, hogy szembe tudj nézni a démonaiddal, és megtaláld a saját megoldásod.

Mert a sárkányon túl ott van mindig a királylány (vagy királyfi).

A valódi önmagad, egy csodálatos emberi lény, amit utána sokkal szabadabban élhetsz meg.

Mit gondolsz megéri?! Naná!

Szóval?!

Sárkány leszel, vagy király(lány)?!

Civil rádió riport 2019.11.30. A craniosacralis terápiáról.

Közzétette: Egyéb

Szombat reggel a Civil rádió riporterének, Kazinczy Bálintnak a vendége voltam Gábriel Orsolyával együtt, ahol a craniosacralis terápiáról beszéltünk. Hallgassa meg a riportot az alábbi linkre kattintva! Ha már járt nálunk kezelésen, akkor azért, ha még csak gondolkozik, hogy szeretne tenni magárért valamit, és keresi a megfelelő módszert, akkor azért; hogy többet megtudjon a számunkra oly nagyon szeretett és elismert kezelési módról:

https://anchor.fm/blint-kazinczy/episodes/Alternatv-stresszkezels-craniosacralis-terpival-e99ang

Kinek való a craniosacralis terápia?

Közzétette: Egyéb

A válasz egyszerű. Mindenkinek! A craniosacralis terápia hatással van az idegrendszerre, a szív- és érrendszerre, az izmokra, az endokrin rendezerre, az immunrendszerre, a szövetekre, a légzőszervekre és az összes többi szervre. Nem csoda hát, hogy számos betegségnek nem csak a tünete, hanem az oka is enyhíthető, vagy akár megszüntethető a terápiával.

A craniosacralis terápiára tekintsünk úgy, mint egy gyengéd, gyakorlati megközelítésre, amellyel feloldható a test feszültsége, csökkenthető a fájdalom, és javítható az egész test egészsége és teljesítménye.

A craniosacralis rendszer az agyra és a gerincre, az agy és a gerinc pedig az egész emberi szervezetre kihatással van. Szervezetünk a nap 24 órájában ki van téve valamilyen stressznek és megterhelésnek. Ez a folytonos nyomás sokszor ahhoz vezet, hogy a test szövetei megfeszülnek, akadályozva ezzel a craniosacralis rendszer zavartalan működését. Mindez kihatással van a központi idegrendszer egészségére.

Upledger technikájának köszönhetően azonban ezek az akadályok könnyen eltávolíthatók. A terapeuta néhány gyengéd érintéssel felméri a craniosacralis rendszer állapotát, majd hasonlóan gyengéd mozdulatokkal feloldja a szövetekben létrejött akadályokat. A craniosacralis terápia – már pusztán fizikai szinten is – a testi diszfunkciók széles skáláján tud segíteni, a krónikus fájdalmaktól kezdve, a sportsérüléseken keresztül, egészen az agyvérzés és más idegrendszeri rendellenességekig.

Kinek származhat tehát haszna a craniosacralis terápiából? Mindenkinek, aki a következő betegségekkel küzd (a felsorolás nem teljes, kérjük, problémájával forduljon egy terapeutához, amennyiben felkeltettük érdeklődését!):

  • agyrázkódás és más, ütéstől keletkezett agyi sérülés,
  • migrének és fejfájások,

  • krónikus hát- és nyakfájdalom,

  • autizmus,
  • stressztől és feszültségtől keletkezett rendellenességek,
  • mozgás-koordinációs rendellenességek,

  • születéskor és gyermekkorban kialakult rendellenességek,
  • agy- és gerincsérülések,
  • krónikus kimerültség,
  • fibromyalgia,

  • rágóízületi működési zavar (TMI szindróma),
  • gerincferdülés (scoliosis),

  • központi idegrendszeri rendellenességek,

  • ADD/ADHD,

  • poszttraumás stressz zavar (PTSD),

  • ortopédiai problémák,

  • születési trauma.

Egyes kutatások szerint a betegségek közel 90 százaléka a stresszből ered. Semmi nem öregít meg minket olyan gyorsan, mint a folytonos, sok stressz. A craniosacralis terápia azonban a stresszel szemben is harcba tud szállni. Általa csökkenthető a szorongás, javítható az alvás minősége, növelhető az energiaszint, javítható a koncentráció, a vérkeringés, valamint csökkenthető a kimerültség.

A terápia emellett számos enyhébb egészségügyi problémára is megoldást nyújthat. Többek között:

  • Csökkenti a derékfájdalmat és növeli a mozgástartományt.
  • Megkönnyítheti a szülést, és gyorsabb felépülést eredményez.
  • Erősíti az immunrendszert a nyirokkeringés serkentésével, ami a test természetes védekező rendszereként működik.
  • Megmozgatja és megnyújtja a gyenge, feszült vagy sérült izomzatot.
  • Segít a sportolóknak felkészülni a megterhelésre, és felépülni a megterhelés után.
  • Javítja a bőr ellenállóképességét és minőségét.
  • Növeli az ízületek rugalmasságát.
  • Enyhíti a depressziót és a szorongást.
  • Serkenti a szövetek regenerálódását, csökkentve ezzel a hegszövetek és a striák intenzitását.
  • Javítja a vérkeringést, ugyanis oxigénnel és tápanyagokkal látja el a fő szerveket.
  • Csökkenti a műtétek után jelentkező duzzadást és adhéziókat.   
  • Enyhít az izom- és hasi görcsökön.

  • Ellazítja a sérült, fáradt és túlterhelt izmokat.
  • Endorfinokat bocsájt ki, amelyek a test természetes fájdalomcsillapítóiként működnek.

Röviden, nincs olyan, akinek ne lenne hasznára a craniosacralis terápia. Legyen szó kisbabákról vagy nagyszülőkről, sportolókról vagy irodai munkásokról, férfiakról vagy nőkről – a craniosacralis terápia mindenkire pozitívan hat!

Craniosacralis terápia gyermekeknek

Közzétette: Egyéb

A craniosacralis terápia (CST) mindenki számára jót tesz, mi teszi azonban kiemelkedően hasznossá a gyermekek számára?

Elsősorban az, hogy rendkívül gyengéd. A másik ok az, hogy a gyerekek sokkal nyitottabbak az ilyen jellegű gyógyítás felé. Náluk még nem halmozódtak fel a felnőtteknél meglévő előítéletek és hiedelmek. Nem emelnek fel falakat maguk köré. A testük nyitott a gyógyulásra. A felnőttek szinte mindig mutatnak valamilyen szintű ellenállást (akarva vagy akaratlanul) a CST kezelések alatt, főleg akkor, ha valamilyen testi vagy lelki trauma érte őket. A gyermekeknél azonban más a helyzet. A CST kiválóan hasznosítja a gyerkőcök hihetetlen alkalmazkodóképességét a felépült feszültség és blokkok lebontására.

Ezek a blokkok bármitől kialakulhatnak. Egy esés a játszótéren, egy ijesztő film, vagy egy rosszul sikerült dolgozat… A gyerekeknél a CST alatt az érzelmi oldal kerül a központba. Az érzelmi sérülések a szövetekben is lerakódnak, ugyanis minden életeseményünk tárolódik a szövetmemóriában. A CST gyengéd technikáinak köszönhetően azonban a lurkók mindezt könnyen el tudják engedni.

Éppen ezért, a CST rendkívül hasznos azoknak a gyerekeknek, akik nehezen ismerik fel és fejezik ki az érzéseiket, főleg a stresszes szituációkban. Amikor valaki megbántja őket, amikor megijednek valamitől, vagy megharagszanak valakire, nem tudják megfelelően levezetni az érzelmeket. Ezek az érzelmek pedig a szövetekben rakódnak le, és folytonos nyomást helyeznek a szervezetre.

A CST feloldja a feszültséget és visszaállítja a természetes egyensúlyt. A terapeuta leginkább azokra a helyekre fókuszál, amelyekben érzi a feszültséget a gyerekeknél.

Alkalmazható-e a CST kisbabáknál?

Igen, sőt! A babáknak kitűnő érzékük van ahhoz, hogy mozgásukkal feloldják a feszültséget. Általában azok a csöppségek érkeznek a terápiákra, akiknek valamilyen születési traumájuk volt. Leggyakoribb tünetekként a nehéz szoptatás, valamint akkor, ha a baba túl gyakran bukik. A terapeutának sokszor elég annyit tennie, hogy bizonyos szövetekbe belelolvadva egyik kezével gyengéden megtámasztja a baba nyakát és fejét, másik kezével pedig a keresztcsontot támogatja. A csöppségek ennek hatására elkezdenek mocorogni, ugyanis ösztönösen próbálják helyreállítani a szövetekben felbomlott egyensúlyt. Mocorgás közben a terapeuta ki tudja tapintani, hogy melyik területeken gyülemlett fel a feszültség. A babák tudják, hogy hogyan kell mozogniuk ahhoz, hogy elengedjék a feszültséget.

Gyakori eset ez a császárral született kisbabáknál. Mivel ők nem a természetes úton érkeztek a világra, így nem élték át azt a nyomást, amely segíti a baba gerincének megfelelő elhelyezkedését. A CST hatására ezek a babák sokszor olyan pozíciókat  vesznek fel, amelyek a természetes úton történő születéskor gyakoriak. Nem csak a kisbabáknál észlelhetők ezek a mozdulatok, hanem az idősebb gyerekeknél (sőt, a felnőtteknél) is. Szinte olyan, mintha újra átélnék a születést, megszüntetve ezáltal a bennük felgyülemlett blokkokat és feszültséget. Ezek a mozdulatok több terápia alatt ismétlődhetnek.

Milyen gyakran javasolt a CST?

Újszülött korban az alkalmazkodás és a gyógyulás szédítő sebességgel történik. Gyakori, hogy néhány alkalom után nincs is szükség több terápiára. Minden gyermek, minden ember egyedi, így azt előre nem tudjuk megmondani, mennyi kezelésre lesz szükség. Mindenki a saját ütemében, a saját módján tud haladni ezzel a terápiával.

Az idősebb gyerekeknél már nehezebb összehangolni a CST-t a többi elfoglaltsággal, főleg azoknál a gyerkőcöknél, akik több különböző terápiára járnak. Az „újoncoknál” ajánlott egy bizonyos rendszeresség, amelyet a terapeuta a pácienssel és családjával közösen határoz meg. A gyógyulási folyamattól függően, annak előrehaladtával a terápiák száma fokozatosan csökkenthető. (A cél a páciens öngyógyításának elérése a terapeuta támogatása nélkül.)

A változások legtöbbször már a terápia utáni első 3-4 napban érezhetők. A negatív viselkedési minták enyhülni fognak, így például egy ADHD-val együtt élő gyermek nyugodtabban fog aludni, ellazultabb lesz és alkalmazkodóbb, a kisfőnökből pedig inkább egy türelmes vezető lesz. Azonban előfordul, hogy átmenetileg felerősödnek a tünetek. Ilyenkor nem kell megijedni. Ez annyit jelent, hogy az oldódások következtében, ahogy újra hangolja magát a test, így tudja feldolgozni a történteket. Amint megtörtént a feldolgozás, stabilizálódik egy, az eredetinél jobb állapot.

A stressz és a craniosacralis terápia

Közzétette: Egyéb

Tudományosan bizonyított tény az, hogy a betegségek több, mint 80 százaléka a stressz és a megterhelés miatt alakul ki, amely az agyban keletkezik, de az egész szervezetre hatással van.

Mindenki tapasztalja a stresszt, ami valójában az agy természetes reakciója valamilyen külső tényezőre. A stressz megzavarja a szervezet mentális és fizikai egyensúlyát, és cselekvésre késztet minket. Úgy is ismert, mint az „üss, vagy fuss” (fight or flight) reakció.

Ez a reakció nagyon nagy hasznára volt az emberiségnek az evolúció során, ugyanis neki köszönhetően élték túl elődjeink a veszélyes szituációkat. Példának okául, a stressznek köszönhetően lehetett megmenekülni egy-egy veszélyes vadállattól a gyűjtögetés során, és a stressz jelzett akkor is, amikor meg kellett harcolni a konkurenciával a jobb, biztonságosabb alvóhelyért.

Hogyan is jelentkezik nálunk a stressz? Először is, felgyorsul a szívverés és a légzés. Serken a kortizol termelődése a szervezetben. Az izmok megfeszülnek, és felkészülnek a cselekvésre (legyen az akár harc, akár futás). Habár ez a reakció a veszélyes helyzetekben akár az életünket is megmentheti, gondoljunk csak bele – hányszor találjuk magunkat életveszélyes helyzetben egy átlagos napon?

Szerencsés esetben egyszer sem. És mégis, hányszor érezzük azt a munkahelyen, az iskolában, vagy akár otthon is, hogy stresszelünk? Rengetegszer! Igényli-e azonban az értekezleten tartott beszámolónk, a legnehezebb dolgozatunk vagy a fejünk fölé tornyosuló mosatlan azt, hogy elfussunk előle, vagy hogy éppen harcba szálljunk vele?

A stressz azonban jelen van, akár akarjuk, akár nem, még akkor is, ha nincs rá szükségünk. Ha csak izzadó tenyerekkel és remegő hanggal járna, akár még el is fogadhatnánk, hogy a stressz egy elkerülhetetlen része az életünknek. Vannak azonban ennél sokkal komolyabb következményei is. Életünk során krónikus hatásai lehetnek, amelyek egyaránt rontják a belső szerveink egészségét és teljesítményét is. A lehetséges betegségek skálája ijesztően széles, a szívbetegségektől kezdve, a cukorbetegségen, az emésztési problémákon keresztül egészen a demenciáig, a depresszióig és a szorongásig.

A jó hír azonban az, hogy számos módja van annak, hogy csökkentsük a stressz fizikai, kémiai és érzelmi hatásait. Létezik egy itthon még kevésbé ismert, ám nem kevésbé hatékony módja a stressz elleni küzdelemnek, ez pedig a cranioscacralis terápia.

Mi is a craniosacralis terápia?

Először is, a terápia nem a legpontosabb megnevezés. Ahhoz, hogy valami terápia legyen, léteznie kell egy konkrét betegségnek, ami azzal a bizonyos terápiával gyógyítható. A craniosacralis terápia (röviden CST) inkább egy rendkívül gyengéd, támogató módszer, amely a test strukturális és funkcionális egyensúlyának helyreállítását támogatja, beleértve az idegrendszert.

A CST-nek több formája is van, ugyanis számos tudós, orvos és kutató foglalkozott a craniosacralis rendszerrel. Az eredeti és egyben legismertebb CST Dr. John Upledger nevéhez köthető. Ő fektette le a módszer tudományos alapjait, dolgozta ki az eredeti craniosacralis terápiát és alapította meg az Upledger Institute-ot, amelynek köszönhetően a CST hírneve és elismertsége hatalmasat nőtt az elmúlt évtizedben.

A craniosacralis terápia gyengéd érintésekkel szabadítja fel a gerincet és az agyat körülölelő hártyákat a kóros nyomás alól. Ezzel lehetővé teszi az agyi-gerincvelői folyadék szabad áramlását, ami az egész szervezet teljesítményén javít, emellett pedig rendkívül relaxáló is.

Hogyan csökkenti a craniosacralis terápia a stresszt?

A CST számos módon csökkenti a stresszt, többek között:

  • enyhíti a krónikus fájdalmat,
  • csökkenti a krónikus fáradságot,
  • enyhít a szorongáson,
  • csökkenti a PTSD tüneteit,
  • ellazítja az izmokat,
  • pihentetőbb alvást eredményez,
  • csökkenti, vagy teljesen megszünteti az alvási apnoe-t (légzéskimaradást),
  • enyhíti a migréneket és a fejfájás tüneteit,
  • segít az egyensúlyzavarok leküzdésében,
  • csökkenti a bélrendszeri problémákat, mint amilyen az emésztési zavar.

Nem kell azonban, hogy érezzük a stressz komolyabb tüneteit ahhoz, hogy kipróbáljuk a cranioscacralis terápiát, ugyanis a betegségek megelőzésére is kiváló. Másrészt pedig, nincs is jobb módszer a stressz leküzdésére, mint a rendkívül relaxáló CST!

A felhasználói élmény javítása érdekében sütiket (cookie-kat)használunk. A Webhely használatával elfogadod az oldal sütikre vonatkozó összes irányelvét. Az irányelveket a Weboldal Felhasználási Feltételekben találod. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás