Skip to main content
 

A craniosacralis terápia a test strukturális
egyensúlyának helyreállításával segíti
az öngyógyító folyamatok beindítását.

 

Bejelentkezés:
+36 20 959 0714

 

Craniosacralis terápia, a jobb minőségű életért

A  craniosacralis terápiaról általában

A craniosacrális terápia úgynevezett „hands on” metódus, azaz kézzel dolgozunk. A páciens testének saját potenciálját használjuk a szervezet öngyógyító képességének beindításához, a meglévő feszültségminták oldásán keresztül, amely számos fizikai és emocionális problémából adódó betegség megoldásában segít. Illetve prevenciós céllal betegségek kialakulásának megelőzésére is ajánlott.

A craniosacralis terápiát Dr. John Upledger fejlesztette ki. Egy olyan módszert kívánt megalkotni, mely nem csak orvosok számára sajátítható el, mégis alkalmas fizikai és emocionális blokkok oldására.

A módszer alapját az agyi-gerincvelői folyadék (liquor) termelődésének, és elnyelődésének ritmusa szolgáltatja, mely egyike természetes biológiai ritmusainknak. Ennek kitapintása ugyanúgy elsajátítható, mint pl. a pulzus megfigyelése, avagy, ahogy percenkénti légzésünket is képesek vagyunk megszámolni.

Vannak úgynevezett értékelő technikák, és kezelő technikák. A vizsgálat során megfigyeljük, hogy hol találunk feszültségmintákat a testben, a kezelés során pedig támogatjuk a pácienst azokban a folyamatokban, amelyek előjönnek a terápia során. Az egész testet kezeljük, nem csak a craniosacralis rendszert (cranium = koponya, sacrum = keresztcsont; innentől idáig tart a rendszer).

Mindennek, ami történik velünk, lenyomata van a testben, legyen az akár számunkra pozitív, vagy negatív esemény. A traumaként megélt események, akár fizikai, akár emocionális a trauma,  blokkokként érzékelhetőek. Ezeket jellemzően a nem tudatos szinten tároljuk. A traumaként megélt események felhozhatóak erről a szintről, ami által rálátásunk lehet, hogy ott és akkor bizonyos módon voltunk képesek cselekedni, azonban most már van más választásunk.

Ez segíthet, hogy bizonyos viselkedésmintáinkon változtathassunk.

Képessé válhatunk mind érzelmi, mind fizikai blokkjaink feloldására, ami jobb életminőséget tesz számunkra lehetővé.

A craniosacralis terápia egy támogató jellegű terápia, amellyel a páciensnek segítünk, hogy visszanyerje az irányítást az életében. Újra képessé váljon felelősséget vállalni önmagáért, döntéseiért, és ne blokkjaiból, félelmeiből cselekedjen.

Mindennek, ami történik velünk, lenyomata van a testünkben. A traumák okozta lenyomat idővel fizikai tüneteket, betegségeket produkálhatnak. Az emocionális traumák okozta blokkokat a craniosacralis terápiában az úgynevezett SER® (Somato Emotional Release®) technikával segítünk feloldani, ami a fizikai tüneteket okozó emocionális blokkok oldását jelenti.

Jellemzően először a fizikai traumák, sérülések jönnek fel, ezeket oldjuk, de a páciens irányít a terápiában, az történik, amit ő akar, a terapeuta az értékelő és kezelő technikákon keresztül tudja támogatni a folyamatokat. Mindannyian egyediek vagyunk, egyedi történettel, ezért nem lehet előre megmondani, mi lesz, mi fog előjönni. Egy síbaleset, vagy esetleg egy gyermekkori trauma, például egy szeretett családtag elvesztése. Ugyanaz az esemény kiválthat belőlünk különféle reakciót, pillanatnyi állapotunktól függően. Egy másik ember meg esetleg teljesen máshogyan éli meg, pedig ugyanakkor, ugyanaz az élményünk, a feldolgozás azonban lehet különböző.

A terápiában mindenkit egyedi esetként kezelünk, és támogatunk céljai elérésében.

A craniosacralis terápia története

A craniosacralis terápia az osteopátiából, cranialis oszteopátiából származik. Azaz a csontokkal, majd a koponyacsontokkal foglalkozó orvosdoktorok kezdték el vizsgálni a koponya csontjai közötti varratokat, azok közti mikromozgások meglétét. Ezt a ’70-es években sikerült bebizonyítani egy kutatócsoportnak a Michigani Egyetemen. A craniosacralis terápiát Dr. John Upledger (született: 1932. február 10-én, Detroitban, Michigan államban; † 2012. október 26-án, Palm Beach Gardensben, Floridában) dolgozta ki. A Michigani Egyetemen végzett kutatásait felhasználva alkotta meg ezt a metódust, ami a test egyik fiziológiás rendszerén, a craniosacralis rendszeren alapul. Ez a rendszer magában foglalja az agyat és a gerincvelőt körülölelő membránokat, valamint az ebben áramló agyi-gerincvelői folyadékot.

A craniosacralis terápia javallatai

  • migrén, fejfájás
  • krónikus nyaki és hát problémák
  • motorikus-coordinációs rendellenességek
  • kólika
  • autizmus
  • központi idegrendszeri rendellenességek
  • ortipédiai problémák
  • agyrázkódás, traumatikus agyi sérülések
  • Alzheimer kór, Dementia
  • gerincvelő sérülései
  • scoliosis (gerincferdülés)
  • gyermekkori rendellenességek
  • tanulási nehézségek
  • krónikus fáradtság
  • érzelmi problémák
  • stessz okozta problémák, feszültség
  • fibromyalgia, a kötőszövet egyéb elváltozásai
  • állkapocsízületi problémák
  • neurovascularis, vagy immunrendszeri eltérések
  • poszt traumás stressz szindróma
  • műtét utáni diszfunkciók

Rólunk mondták

Amikor először erőteljes rábeszélés hatására elmentem ilyen kezelésre, még a nevét sem tudtam megjegyezni, csak annyit tudtam, hogy én ebben a módszerben nem hiszek. Legnagyobb meglepetésemre olyan pozitív változásokban (főleg egészségügyi) volt részem, amiről azt gondoltam, nálam ilyen téren javulás már nem lesz. Azt nem tudom, hogy a sérülésem, ami miatt mentem, az a kezelés jótékony hatására gyógyult meg hamar vagy egyébként is helyre jött volna, de a közérzetem egyértelműen jobb lett tőle.

Soha, sehol máshol, egyéb tevékenységek közben (pl. masszázs), nem éreztem még magam ilyen ellazult, pihentető állapotban. Nálam egy egész éjszakás, jó minőségű, pihentető alvás sem közelíti meg az 1 órás kezelés hatását. Az ember leteszi a feszültséget és teljesen ellazult állapotban pihen (ez pedig csak gyógyíthat).

Nálunk már családi ajándék vált belőle.

Kati (48)

"7 éve küszködök derék és térd fájdalmakkal. Ezalatt az idő alatt kb. 20 orvosnál jártam, akik nagy többsége gerinc, illetve térd műtétet javasolt. Mivel én nagyon műtét ellenes vagyok, nekiláttam kipróbálni MINDEN alternativ kezelést, ami a piacon van: gyógytorna, interferencia, ultrahang stb. Sőt kétszer még egy 3 hetes bent fekvő rehabilitációs központban is voltam. Ezek valamennyire segítettek, de hosszú távon nem. Ekkor valaki felhívta a figyelmemet a cranioszakrális kezelésre. Gondoltam ezt is kipróbálom, nincs mit veszteni.. Így kerültem Jancsó Veronikához. Már az első kezelés után úgy éreztem, hogy csoda történt velem. Majdnem teljesen eltűntek a kínzó fájdalmak. Alig hittem el, hiszen a terapeuta alig ért a testemhez, ruhán keresztül. Azóta is hetente járok hozzá. Meg kell állapítanom, hogy a rengeteg fent említett kezelés sorozat nem ért annyit, mint egyetlen kezelés itt ! Mindenkinek nagyon ajánlom ! Ráadásul Veronika egy nagyon segítőkész, pozitív energiákat sugárzó, profi személyiség."

Mária (65)

“75 éves vagyok. Az életkorom meghatározása azért fontos, hogy bebizonyítsam, a tudomány fejlődésével és az ősi természetes gyógyítási módszerek újragondolásával vannak megoldások az idős emberek – gyógyszerekkel nem gyógyítható – panaszaira is.
3 évvel ezelőtt, életem akkori szakaszában komolyabb fizikai, lelki megterheléssel járó feladatok hárultak rám. Bár a kötelességtudatom erős volt, a test jelzett. Állandó köhögési rohamok jöttek rám, bizonyos szagokra vagy porszerű anyagokkal való találkozáskor, még krumpli hámozáskor is felerősödtek ezek a tünetek. Éjjel eldugult az orrom, állandóan felébredtem, hiszen nem kaptam elég levegőt. Emlékszem, nem mertem színházba menni, mert előadás közben is rámjött a köhögés.
Mondanom sem kell, orvoshoz fordultam, és különböző szakvizsgálatok, köztük allergiateszt is, következtek negatív leleteredményekkel.
Rendben van, de mitől köhögök? – ismétlődött a kérdés.
Az interneten kutakodtunk családtagjaimmal együtt. A lányom talált rá a craniosacralis terápiára és Veronikára, aki – bátran állíthatom – velem csodát tett. Már az első kezelés alatt, amely igen pihentető volt a testem ellazulása révén, megkezdődött a gyógyulás ideje is.
Már rendbejött a sok orrspraytől kisebesedett orrnyálkahártyám, maszk nélkül hámozhatok krumplit, és a felkínált színházjegyet is elfogadhatom.
Nem tudom eléggé megköszönni Jancsó Veronikának, hogy tevékenységével, tanácsaival megtanította, hogy a testünket építő sejtjeink intelligensek, csak hagyni kell őket dolgozni.”

J. Júlia (75)

“Jò reggelt! Hallod mintha kicseréltek volna tegnap òta ???? Iszonyat hálás vagyok. Levettél rólam vagy “2 táskányi terhet” ?? Köszönöm ? Szép napot! Hétfőn megyek.?”

D.L. (28)

A craniosacralis terápia számomra valami lebegő állapot a hétköznapi es a meditatív állapot között. Ellazulok, kikapcsolok, jól érzem magam. Kevésszer tudom így elengedni magam a mindennapok során. Mindenképpen azt érzem, hogy feltölt.

Gergő (37)

"Ki hitte volna, hogy a lányom kalandparki csípő-koccanása egy fatörzzsel, fél év múlva szinte elviselhetetlen és csillapíthatatlan migrént okoz? De szerencsáre a jó barátok ajánlották a craniosacralis terápiát! Megismertük Verát, aki 3 kezeléssel megszüntette a bajt.
De a lényeg, hogy nem a tünetet, hanem a kiváltó okot ! Mert ez a technika a szervezetet hozza „helyzetbe” és a szervezet pedig igy meggyógyítja magát . Nincs mellékhatás, nincs félrekezelés, nincs műhiba.
Testünk-lelkünk gyógyulhat általa!
Élménynek is fenséges… így én függő lettem."

P. Zsuzsa (54)

„A craniosacralis terápiával Ausztriában találkoztam. Koraszülött intenzíven gyógytornászok alkalmazták kiegészítő kezelésként a babák és mamák számára, akár közös terápiával is.
A célja a babák nyugalmának elősegítése volt, a gyógyulásuk-fejlődésük támogatása a kritikus időkben. Segítséget nyújtott a mamáknak a fokozott stresszhelyzet leküzdésében, a lelki egyensúly helyrebillentésében.
Nem nagyon hittem az eredményességében, nem gondoltam, hogy a craniosacralis segíthet, de egy koraszülött intenzíven az ember minden lehetőséget megragad és minden segítséget elfogad. Aztán személyesen is megtapasztaltam a hatást és a változást egy-egy kezelés után.
Mikor hazatérhettünk a kórházból, egyértelmű volt, hogy Magyarországon is keresek egy terapeutát.”

Helga (egy 26. hétre született kislány anyukája)

"A történetem úgy indult, hogy miután részt vettem egy egy napos Craniosacralis terápiás workshopon, elhatároztam, hogy ezt nekem is el kell végeznem. Így kerestem az Intézet honlapján olyan kezelőt, aki "demo" kezelést végezhet. Így jutottam el hozzád. Az előzetes megbeszélésen arra a következtetésre jutottam/jutottunk, hogy először kövessük azt, hogy mit kér a testem. Mondhatom, nagyon jó döntés volt. Már túl vagyok az ötödik kezelésen és ez maga a csoda! Amikor érzem, hogy a kezed alatt forrósodik a testem az valami szuper! A kezelések közötti időben pedig jönnek az érzelmi oldódások. Élvezem a kezeléseket és az oldódásokat. Köszönöm!"

Angéla (52)

"Mintha a fejemből kihúztak volna egy csomó felesleges dolgot és hely lett benne."

egy majdnem 9 éves kisfiú élménye az első kezelés után

"Tavaly ősszel nagyon elkapta a jobb oldalamat csípőtől lefelé egy erős fájdalom. Olyannyira, hogy alig bírtam a lépcsőn fel-lemenni.
A fájdalom a jobb oldali csípőtől indult ki, és egészen kisugárzott a térdemig, lábamig.
Elhatároztam, hogy 35 éves létemre, nem létezhet, hogy alig bírjak mozogni, és elmentem Verához egy craniosacrális terápiás kezelésre.
Amikor megérkeztem, a kocsiból is alig bírtam kiszállni, rettenetesen nyílalt a fájdalom.

A kezelés alatt nagyon sok gondolat jutott eszembe, és voltak dolgok amitől sikerült fejben búcsút mondanom. Ezt azért írom le, mert szerintem nagy szerepe volt, hogy a fájdalmat sikerült szépen lassan elengednem.

A kezelést követően már könnyebben szálltam be az autóba, és kisebb fájdalommal sikerült hazavezetnem. Majd napról napra jobb lett a közérzetem, úgy éreztem, mintha a fájdalom folyamatosan hagyná el a testemet. Így is volt, és nagyon örülök, hogy egy kezelés is ilyen sokat segített és gyors megoldásnak bizonyult. "

Ági (35)

“Mindig ez első lépést megtenni a legnehezebb! Felismerni, hogy segítségre van szükségünk és nem gyengének érezni magunkat, mert nem tudjuk magunktól megoldani. Elfogadni azt, hogy minden porcikánk kis darabja adja meg azt az egységet, amik vagyunk és mindez a múltunk lenyomatának összessége! Lehet, hogy a szavaimat már csak akkor érti meg valaki, amikor elindul a kezeléseken, de én mindenkinek tiszta szívből ajánlom, mind a kezelést, mind Verát, aki egy angyalként, odafigyelve, egyénre szabottan segít abban fejlődni, amiben szeretnénk.”

Pálma

“3 éve szedek depresszió ellen egyre kevésbé ható gyógyszereket. Sok orvossal és sok természetgyógyásszal konzultálva sem javult az állapotom. Verával egy kritikus pillanatban ismerkedtem meg, miután magamra maradtam és még intenzívebben éltem meg a stresszt. Már az első kezelés közben (pedig lemondtam minden elvárásról) olyan élményem volt, mint amikor eloszlanak a felhők, majd kisüt a nap. Azaz megnyugszom, és ezzel a nyugalommal szemlélem az életem van, hogy a következő találkozónkig. Köszönöm Vera!”

B. B. (43)

"Két komoly lovasbaleset után fordultam Veronikához. Az első baleset két éve történt (2 borda-repedéssel), ekkor kb. 8 hét után felépültem.
A második baleset néhány hónapja történt (nagy sebességgel) és hosszú hetek után sem éreztem javulást, ami nagyon elkeserítő volt a mindennapos fájdalom miatt.
Veronikát és a craniosacralis terápiát egy barátnőm ajánlotta. Először telefonon átbeszéltük a sürgős teendőket, javaslatokat (mit csinálhatok, mit ne erőltessek).
Már az első kezelés után éreztem változást, és ez segített átlendülni a holtponton.
Mindenkinek azt javaslom, hogy keresse, kutassa kitartóan azt a megoldást, amivel a fájdalom enyhülhet vagy jobb esetben elmúlhat. Lehet talál egy konkrét megoldást, lehet végül több dolog együtt fogja hozni az áttörést. Segíthet a mély légzés, a mindennapi lazító torna, a craniosacralis terápia, amivel végül visszanyerhetünk egy sokkal jobb életminőséget.

Köszönöm szépen!"

Dicső Andrea (49)

"A fogaimmal sosem voltam kibékülve, de fém fogszabályzót sosem akartam (pedig ma már ez a menő). Csak tavaly tudtam meg, hogy létezik láthatatlan, műanyag sínes technológia is – mintegy 30 éve. Azzal is tisztában voltam, hogy a fogszabályozó nemcsak a fogakat, hanem az összes koponyacsotot elállítja, és áttételesen a teljes testet érinti. Nemcsak fejfájást, hanem derékfájást is okozhat. Rögtön felhívtam Verát, hogy mit szól ehhez az ötlethez. Nagyon megörültem neki, hogy nem beszélt le, hanem elmondta, hogy Németországban a fogszabályozást craniosacrális terápiával kísérve végzik. Így rendszeresen jártam Verához, gyengéden kioldotta a testemben, állkapcsomban a feszültségeket, és még a tavalyi orrműtétem nyomait is kezelte. Ennek köszönhetően a fogszabályozás gyorsan és problémamentesen zajlott, nem kellett újratervezni, és meghosszabbítani a kezelést (ami egyébként elő szokott fordulni). Mostmár én is boldogan mosolygok a fogaimat megmutatva. ? Hálásan köszönöm a támogatásodat Vera!"

Andrelli Szilvia

Árjegyzék

Felnőtteknél: Az első alkalomra érdemes másfél órát szánni, hogy át tudjuk beszélni a problémáját, amivel a terápiára érkezett, illetve az esetleges kérdéseit.

Minden további alkalom 45-55 perc között van felnőttek esetében, a terápia intenzitásától, illetve a páciens igényeitől függően.

Gyermekeknél: Az első alkalomra érdemes egy órát szánni, hogy át tudjuk beszélni a problémát, amivel a terápiára érkeztek, illetve az esetleges kérdéseket.

Minden további alkalom gyermekeknél körülbelül fél óra (jellemzően 20-40 perc között van), a terápia intenzitásától, illetve a páciens igényétől függően.

Craniosacralis terápia: 19 000 Ft/alkalom

Craniosacralis terápia intenzív: 165 000 Ft/10 alkalom/5 hét

Az intenzív terápia feltételei: Egy fő veheti igénybe, nem megosztható a bérlet.  5 héten keresztül heti két kezeléssel növelni tudjuk a terápiával elérhető eredményeket.  Azoknak ajánljuk, akik intenzívebben szeretnének jobbítani az egészségi állapotukon, vagy kúraszerűen alkalmazható náluk a kezelés.

Nem minden esetben fogjuk javasolni, illetve vállalni. Egyéni konzultáció alapján mérlegeljük, kinél alkalmazható (problémától, egyéni állapottól, és sok egyéb mérlegelendő körülménytől függően).

A kezelésekhez előzetes bejelentkezés szükséges (e-mailben, vagy telefonon). – Ha éppen dolgozom, nem tudom felvenni a telefont, de amint tudom, visszahívom.

Kérjük, amennyiben nem tud eljönni a kezelésre, azt legalább a megbeszélt időpont előtt 24 órával jelezze! Így, ha közbejött valami, szabadon lemondhatja, módosíthatja az időpontot. 24 órán belüli lemondás esetén a teljes árat ki kell fizetni. A távolmaradás okát sajnos nem áll módunkban figyelembe venni.

Blog

Te hogyan fogsz visszaemlékezni 2020-ra?

| Egyéb | Nincs hozzászólás
Azt gondolom, ez az év mindannyiunk életében jelentős változásokat hozott. Nekem személy szerint a vírus megjelenése teljesen felborította az életemet, és bár azt gondoltam, hogy majd itthon a karantén időszakban…

Civil rádió riport 2019.11.30. A craniosacralis terápiáról.

| Egyéb | Nincs hozzászólás
Szombat reggel a Civil rádió riporterének, Kazinczy Bálintnak a vendége voltam Gábriel Orsolyával együtt, ahol a craniosacralis terápiáról beszéltünk. Hallgassa meg a riportot az alábbi linkre kattintva! Ha már járt…

Kinek való a craniosacralis terápia?

| Egyéb | Nincs hozzászólás
A válasz egyszerű. Mindenkinek! A craniosacralis terápia hatással van az idegrendszerre, a szív- és érrendszerre, az izmokra, az endokrin rendezerre, az immunrendszerre, a szövetekre, a légzőszervekre és az összes többi…

Craniosacralis terápia gyermekeknek

| Egyéb | Nincs hozzászólás
A craniosacralis terápia (CST) mindenki számára jót tesz, mi teszi azonban kiemelkedően hasznossá a gyermekek számára? Elsősorban az, hogy rendkívül gyengéd. A másik ok az, hogy a gyerekek sokkal nyitottabbak…

A stressz és a craniosacralis terápia

| Egyéb | Nincs hozzászólás
Tudományosan bizonyított tény az, hogy a betegségek több, mint 80 százaléka a stressz és a megterhelés miatt alakul ki, amely az agyban keletkezik, de az egész szervezetre hatással van. Mindenki…

Amiért érdemes…

| Craniosacralis | Nincs hozzászólás
Hálás vagyok az ilyen sorokért, amikor valaki megosztja velem az élményeit! Ha neked is van hasonló, küldd el nekem e-mailben, hogy mások is olvashassák, és erőt meríthessenek belőle! Köszönöm!  …

Milyen problémákon segít a craniosacralis terápia?

| Craniosacralis | Nincs hozzászólás
A craniosacralis terápia az agyi-gerincvelői folyadék ritmusának segítségével az egész test egyensúlyát igyekszik helyreállítani. A minket ért traumák különféle testi, lelki és szellemi panaszokat okozhatnak, ami az agyi-gerincvelői folyadék áramlásában…

A craniosacralis terápia – Mit rejt a bonyolult elnevezés?

| Craniosacralis | Nincs hozzászólás
Cranio… Cranio… Mi?! Első nekifutásra talán komplikáltnak tűnhet a név (amit egyébként kranioszakrálisnak kell ejteni), maga a terápia viszont roppant egyszerű elveken alapszik. Az agyi-gerincvelői folyadék (liquor) termelődésének, és elnyelődésének…

Magamról

STOTT PILATES® oktató, craniosacralis terapeuta, alternatív masszázs- és mozgásterapeuta.

2009-ben kezdtem el craniosacralis terápiával foglalkozni, és azóta is töretlen a lelkesedésem iránta.

Nagyon szeretem a képzéseket, ha csak tehetem, egyre inkább mélyítem tudásomat ezen a területen. Tanársegédként is szívesen tevékenykedem, egyelőre CS1, CS2, SER1-es képzéseken. Igyekszem tudásom legjavát pácienseim szolgálatába állítani.

Eddig elvégzett képzéseim:

  • Craniosacral Therapy 1
  • Craniosacrál Therapy 2
  • Somato Emotional Release® 1
  • Somato Emotional Release® 2
  • Advanced Craniosacral Theapy 1.
    Craniosacralis Terápia a Gyermekgyógyászatban
  • Healing from the Core
  • Sensory Integration for CranioSacral Therapists
  • The Brain Speaks
  • CTTB1: Craniosacral Therapy Touching The Brain 1: Stimulating Self-Correction Through The Glial Interface

Barral Institute:

  • Visceral Manipulation 1
  • Visceral Manipulation 2
  • Neural Manipulation 1
  • Neural Manipulation 3

Minősítés:

  • Craniosacral Therapy Techniques Certification

Kapcsolat

Tel: +36 20 959 0714
Cím: 1117, Budapest, Bogdánfy u. 4/b. Fsz. 1.

37-es kapucsengő

Nyitva tartás:
H-P: 10:00-18:00
Szo: Zárva
Vasárnap: Zárva

(Amikor dolgozom, nem tudom felvenni
a telefont, amint tudom, visszahívom.)

A felhasználói élmény javítása érdekében sütiket (cookie-kat)használunk. A Webhely használatával elfogadod az oldal sütikre vonatkozó összes irányelvét. Az irányelveket a Weboldal Felhasználási Feltételekben találod. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás